Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Az Airwars konfliktusfigyelő megtette az első lépést az izraeli hadjárat során megölt összes civil azonosításában, immár 3000 palesztin áldozatot neveztek meg.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraIndexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken a tőzsdék nyereséggel zártak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraJúlius végén és augusztus elején is országszerte végez majd ellenőrzéseket az adóhatóság.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraIsmét munkagépektől hangos a magyar királynék egykori jegyajándéka. Az építkezés egy év múlva akár be is fejeződhet.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz éj leple alatt néhány fiatal el akart kötni egy autót Debrecenben úgy, hogy vezetni sem tudtak. Messzire nem is jutottak vele.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAnnyit mondhatok el, hogy a piaci feltételeknél kedvezőbb árazásban állapodtunk meg. Gulyás miniszter úr helyesen jelölte meg a célt. Elsősorban közlekedési- és energetikai infrastruktúra fejlesztéséhez használjuk a hitelt – közölte a pénzügyminiszter.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTíz holland meghalt és öten megsebesültek idén Hollandiában és Belgiumban kábítószer-előállító laboratóriumokban történt robbanásokban, illetve vegyianyag-szivárgások miatt – derül ki a holland rendőrség egy jelentéséből, amelyet a De Telegraaf című napilap ismertetett pénteken.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKisebb tűz keletkezett a 4-es metró Bikás park állomásánál, ahol a megálló külső kupolájának szigetelése ég – tájékoztatta a katasztrófavédelem péntek délután az MTI-t.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKínában éves összevetésben 10 százalékkal, több mint 70 millióra nőtt az okostelefon-kiszállítás az idei második negyedévben, amikor az öt legnagyobb szállító listáján először nem volt ott az Apple – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra